Alma megérkezett!
Írta: zsuzska Ekkor: 2010. február 7.Régóta gondolkodtunk azon, hogy Bubi mellé kellene egy társ, egy tesó, akivel megoszthatja életét. Fiút nem akartunk, hátha probléma lenne belőle, az egyszerűbb utat, a lányt választottuk.
Sokszor átbeszéltük, hogy jó ötlet-e, minden oldalról megközelítettük, és arra jutottunk: Mindenképp szeretnénk egy új kutyust. Bubi, mint tudjátok nagyon társas lény, barátkozós, imádja a többi kutyát kivétel nélkül. Neki csak egy élete van, és mindenképp meg akartuk adni neki azt az örömöt, hogy legyen egy “testvére”. Minél előbb akartuk ezt megtenni, hogy ne legyen nagy korkülönbség köztük. Az aggályom legfőképp a sétáltatás volt, ha netán egyedül kell a két kismalacot vinni sétálni, de ezzel is úgy vagyunk, hogy mindent meg lehet oldani, nem olyan nagy ördöngősség. A lehetséges problémákat számba véve arra jutottunk , hogy egyik sem olyan gond, amit ne tudnánk megoldani, akkor meg nem rágódunk rajta, vágjunk bele!
Szabit szülinapjára akartam meglepni egy kicsikével, ami sikerült is.
Hosszas tervezés és előkészítés után január 23.án hoztam el Őt Komáromból (http://www.tigmaistro.extra.hu/). Az előkészítésben rengeteget segített Viki, aki akkor pont ott volt Daisyvel és Joeyval nálunk egész héten, szóval közösen szövögettük terveinket. Nagy köszönettel tartozom Kata barátnőmnek és férjének, Tamásnak, amiért elvittek Komáromba és végig velem voltak, valamint Sárának, Kata húgának, aki szintén elkísért minket. Rengeteget segítettek a kutyuval kapcsolatban és az ötletelésben, na meg persze alibiként is ők szolgáltak. Szombat délután azzal az ürüggyel léptem le otthonról, hogy Kata és Tamás bálba készülnek és ki kell sminkelnem Katát, és segítek neki a haját is megcsinálni. 
Ez volt az indok, így szombat délután fél 3 körül le is léptünk, indultunk is a kiskutyáért. Itthon Viki nagyon ügyesen lefoglalta Szabit, megnézték a Hannibált, ezt úgysem tudták volna velem megnézni, mert nem bírom az ilyen filmeket. Viki itthon tűkön ült, mert tudta, hogy mi fog következni, ha hazaérek az új jövevénnyel. Mi eközben megérkeztünk a kiskutyákhoz, gyönyörű látvány fogadott, 5 kiskutya várt minket, meg persze az anyuka, Fetti és egy basset hound, Sára nagy örömére, mert ő ennek a fajtának a szerelmese. Azt hiszem, ha lettek volna basset kölykök, akkor egyet hozott volna közülük.
A hazautat jól bírta nagyon, hol Kata, hol Sára, hol az én ölemben volt. Nem pisilt, nem kakilt be legnagyobb örömömre.
Kata segített bejutni a lépcsőházba, mert a kis csomaggal az ölemben elég nehézkes volt mozogni. Felértem a szintünkre és letettem Almát az ajtónk elé és bekopogtam. Vikivel kiterveltük, hogy előtte megcsörgetem telefonon, és ő elzárja az otthon tartózkodó 3 jóbarátot, Bubit, Daisyt és Joeyt, hogy Szabi nyugodtan tudjon örülni a meglepetésnek. Ez sikerült is. Csak hát kis Almám ő nem gondolta úgy, hogy ottmarad a lábtörlő előtt, míg kinyitják az ajtót. Szépen elindult felém, és mikor Szabi kinyitotta az ajtót, nem volt az ajtó előtt senki. Szerencsére Szabi észrevette, hogy valaki motoszkál egy kicsit arrébb, és kinézett teljesen a folyosóra, mikor is meglátta ezt a piros masnis bulldog leányzót. Akkor észrevett engem is, és azt mondta: “Hát ő meg kicsoda?” Mondtam neki, hogy boldog szülinapot, ő a tiéd. Szabi az örömtől és a boldogságtól szinte sokkot kapott, mert nem nagyon tudott szólni. Az első pillanattól kezdve Alma elfogadta őt és engem, könnyen megszokta az új helyzetet.
Na, ezek után kiengedtük a már türelmetlenül várakozó bandát. Mindenki a kicsit akarta látni, mindenki rá volt kíváncsi. Egy picit meg is ijedt, de nem kellett félteni, megmorogta és megugatta őket, hogy hagyjatok békén, túl sokan vagytok!
Az első éjszakánk nehéz volt, főleg Bubinak, tudtuk, hogy a legnagyobb áldozatot ő hozza. Nehezen fogadta el, hogy az ő helyén fekszik valaki, na meg hogy ráadásul be is pisil és be is kakil? Meg még hisztizik is…? De eltelt ez is, a második nap már könnyebb volt, játszottak sokat, Alma is próbált bekapcsolódni, de persze elég esetlen volt még, mert a nagyok többször fellökték. Nagyon stramm csaj, nem szomorkodott ez miatt egy percig sem, hamar beilleszkedett.
Vasárnap sajnos el kellett búcsúznunk Vikiéktől, és kezdődött a mi első közös hetünk.
Még egyszer köszönjük Vikinek, Katának, Tamásnak és Sárának a közreműködést és a lelki támogatást.
