A reggeli séta is jól indult már, mert mikor Szabi vitte őket sétálni, összefutottak Majával, a beagle-spániel keverék kutyussal. Itt jegyzem meg, hogy tenyészteni kellene őket, mert gyönyörűséges az eredmény. :) Játszottak, bohóckodtak egyet a találkahelyükön, a “ketrec”-ben. Ez egy elkerített kutyafuttató a PÁGISZ sulinál. Míg ők sétálni voltak, engem közben hívott Gabi, Lujzi (angol bulldog leányzó) gazdija, hogy fél 11-kor fussunk össze, szintén a ketrecben. Így, mire hazaértek a sétából indulhattunk vissza, persze senki sem szomorkodott, hanem örültek, hogy újra lehet menni sétálni. Gabi szólt Szilvinek, Zeusz gazdijának (Zeusz Lujzi kölyke, és nem messze tőlünk laknak), hogy ők is jöjjenek oda. Így már négyen is voltak. Hatalmasat játszottak. Bubi megint elővette izgága énjét, és egyfolytában a padra ugrált, meg persze az emberekre. Hatalmas rohangálást rendezett. Alma imádta a társaságot, egyfolytában Zeuszt és Bubit piszkálgatta, többször el is feküdt a két fiúnak, és élvezte, hogy vele foglalkoznak. Később kicsit bejött Sophie (vagy Szofi, fogalmam sincs, hogy írják a gazdái, eddig még csak kimondtam a nevét :) ), de vele aztán nem tudtak játszani, valamiért nem jött közelebb a bandához, lehetséges, hogy Lujzi kicsit helyretette, mert történt köztük valami, mert úgy vettük észre, hogy Lujzi kicsit “odamorrantott” neki az elején. Jól kifáradtak, aztán lassan elindultunk haza. Lujziék beszálltak az autóba, és Bubi, mint a hős szerelmes a filmekben, futott az autó után, mígnem elvesztette őket szem elől, mikor az autó eltűnt a láthatáron.

Ezután egy kis pihenés következett, majd délután pedig találkoztunk barátainkkal, Katával és Tamással a Püspökerdőnél.

Egyik töltésen elindultunk, nagyon meleg volt, a két kismalac már akkor lihegett. Bubi meglátott egy pocsolyát és rohant is bele… Elmondhatatlanul összesározta magát. A lábai koromfekete iszaposak voltak, a mellkasa, a nyaka szintén. Aztán jött még egy és még egy pocsolya. Már rászólni sem volt érdemes… mint a kijáró disznó, úgy nézett ki.
Aztán odaértünk a vízhez. Jó volt a vízszint, mert fokozatosan mélyült. Egyetlen baj az volt, hogy kicsit susnyás volt a part, meg szemetes, iszapos a víz, de ez nem számított egyiküknek sem. Pont, a nagy úszóbajnok a bedobált botokért szépen beugrált, úszott és kihozta. Alma és Bubi a partról figyelte, hogy mit csinál Pont, az Isten, és mindegyik lélekben utánozta is. A gyakorlatban csak lökögették egymást a parton. Bubi néha belement a vízbe, de csak nagyon óvatosan, és csak a szélére, nehogy elmerüljön. Alma viszont még nem tudta, hogy “működik” ez. Bátran belegyalogolt a mélyebb vízbe is, arany szívem fejjel lefelé elmerült a vízben. Az a pár másodperc… de aztán a vízen át láttam a kis pofiját, ahogy becsukott szemmel és szájjal emelkedik ki, akkor nagyon nagy kő esett le a szívemről. Nagyon meglepett arcot vágott, teljesen váratlanul érte, hogy ez megtörténhet. De ez nem vette kedvét a másodszori elmerüléstől sem, szinte szóról szóra ugyanígy lezajlott a második merülése is. :) A három kutya olyan mocskos, csatakos, vizes, sáros volt, hogy elmondani nem lehet. :) Hatalmasat dagonyáztak, jól elfáradtak, így aztán hazafelé vettük utunkat.

Még nem derült ki, hogy Alma tud-e úszni, viszont az már igen, hogy nincs víziszonya.

Sajnos, fényképezőgépet nem vittünk, és kamerát sem, így csak a hazaérkezéskor tudtunk néhány képet csinálni.

Kicsit el vagyunk ázva...

...meg el is vagyunk fáradva:)

Tetszett a bejegyzés?
Akkor oszd meg másokkal is!

Kategóriá(k): Bubi és Alma mindennapjai

Címkék: úszás, duna, fürdés, játék, képek, kölyök, kirándulás, püspökerdő