2 éves lett Bubikánk!
Írta: zsuzska Ekkor: 2010. június 26.Eljött ez a nap is, Bubi drágánk betöltötte 2. életévét. Nagy izgalommal készültünk az eseményre, nagyon vártunk már ezt a napot. E jeles nap eseményeit olvashatjátok most.
Már reggel óta készültünk a délutáni köszöntésre, rengeteg teendőnk volt. Legfőképp a kutyatorta sütésre fordítottam kellő időt és figyelmet, nem akartam összecsapni, minden szeretetemet és energiámat bele akartam fektetni. A torta olyan volt, mint tavaly. Darált pulykamell, főtt répa és főtt krumpli volt benne, egy nagyon kevéske sóval. Összegyúrtam és torta formát alakítva megsütöttem tepsiben. Összetört főtt krumplival díszítettem, amit vízzel kevertem ki, hogy formálható legyen.
A jeles napra Anyu és Anna is átjött, így családi körben köszönthettük Bubit. Délután 5-kor érkeztek meg, Bubi és Alma nagyon örültek nekik. Addigra már kész volt a torta, már csak Bubit várta, hogy átadhassuk neki.
Halász Judit Boldog születésnapot! c. zenéjére hoztam be a tortát az égő gyertyával, Bubi akkor már tudta, hogy ez valami nagyon finom dolog lehet, már két lábra ágaskodva ugrált, hogy lássa, mi az. Ezen felbátorodva Alma is kíváncsiskodott, annyira fújtattak, hogy majdnem sikerült a gyertyát is elfújniuk.
A gyertya levétele után felszeleteltem a tortát és kapott mindkét malacka egy-egy szeletet belőle, mindegyiküknek pillanatok alatt kiürült a tányérja, szinte még fotót sem tudtunk készíteni róla. Persze kaptak repetát is, ezt is szempillantás alatt eltüntették. Nagyon ízlett nekik.
Kicsi pihenő után Szabi és Anna levitték egy sétára a kuttyokat az ajándékozás előtt. Anyuval figyeltük őket az erkélyről, Anna nagyon ügyesen sétáltatta Almát, élvezte, hogy ő foghatja a pórázt, és Alma szinte teljes egészében az ő felügyeletére volt bízva, de persze Szabi azért figyelte az eseményeket. Azért elmondhatom, hogy szuperül helyt állt a kis unokahúgom.
Anna pár maga által előre megfogalmazott mondattal köszöntötte Bubit, nagyon aranyos volt, rengeteget készült az ajándékkal. Mamáéktól kaptak fogtisztítós jutalomfalatot, ezt rögtön meg is kapták. Alma ezt is olyan gyorsan megette, mondtuk is neki, hogy a fogait kéne tisztítani ezzel, nem három darabban lenyelnie.
Amikor az övé elfogyott, utána persze már ácsingózott Bubiéra, de persze nem hagytuk, hogy a szülinapost megzavarják jutalomfalatjának élvezetes majszolása közben.
Újabb henye után került sor a mi ajándékunk átadására. Egy nagyon ötletes játékot kapott, hat ágú plüss játék, minden ága más színű és természetesen csipog mindegyik.
Ezeket mi “ügyezős” játékoknak hívjuk, mert a két drágaság imádja együtt csócsálni a játékokat, minél több elérhető, rágható része van, annál jobb, lefekszenek egymás mellé vagy egymással szemben és hol egyikük rágja, hol másikuk, vagy egyszerre ketten rágják, egymás szájából kikapják, szóval egyszerűen szólva ügyeznek vele.
Mondanom sem kell, nagy sikere volt.
A nagy játék után elégedetten heverésztek, majd álomba merültek. Kipihenték a nap “fáradalmait”, és az esti vacsira pedig bedörgölték a maradék kutyatortát. Hatalmas cuppogást és röfögést rendeztek a táljuk fölött, mindegyiknek az arcára volt írva, mennyire ízlett nekik az ünnepi vacsora.
Íme az elmúlt 2 év, 3 percben:
Ezúton köszönjük Anyunak és Annának a részvételt és a köszöntést, valamint mindenkinek, aki gondolt Bubira és köszöntötte eme jeles napon!
Címkék: játék, képek, születésnap, videó
